17:40 óra körül megjelent az Istenanya mintegy 10 perc hosszan. A jelenés alatt egy ideig mindkét kezemet egy tál alakjában tartottam. Az Istenanyát, mint a Szeplőtelent láttam, fehér köntösben, mint ahogyan a képén, teljesen fehérbe öltözve. Imádságra összetett kezében egy rózsafüzért tartott, amely kék rózsákból állt. A Szent Szűz a földgömbön állt. Azt mondta nekem, hogy a jelenlévők imái felszárították a könnyeit. Továbbá azt mondta, hogy formáljak kezeimből egy tálat, és helyezzem bele az én és a jelenlévők imaszándékait. Ezt megtettem, és az Istenanya elvette az összes szándékot és Szeplőtelen Szívére szorította azokat. Erre rá a Szeplőtelen egy fehér rózsát helyezett a kezeimbe, amelyek még mindig egy tál formáját alkották. Szelíd, de intő hangon szólt hozzám:

„Ezúttal nem tudom megakadályozni, hogy Fiam kelyhe az emberiség fölé dőljön. Titeket azonban védelmező palástom alá foglak rejteni. Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok!”

Ezt követően láttam a templomban az elhunyt Pio atyát, majd később az elhunyt XII. Piusz pápát is.

2003. február 17-én, hétfőn a sievernichi templomban XII. Piusz pápa mellett egy körülbelül 12 éves öltönyös fiút láttam. Később ez a fiú újból megmutatta magát nekem. Bal kezében egy könyvet tartott, jobb keze három ujjával pedig a hármas számot mutatta. Mivel nem ismertem a fiút, leírtam őt az imádkozóknak. Egy kép alapján, amelyet egy imádkozó férfitől kaptam, felismertem a fiatal Savio Szent Domonkost. Megtudtam, hogy Savio Domonkos, Szent Don Bosco-nak, a fiatalok nagy szentjének, a kedvenc tanítványa volt. XII. Piusz pápa avatta szentté 1954-ben. Március 10-én harmadjára láttam őt.
 

Ahogyan a Gürzenichből Sievernichbe tartó imaút kialakult

2003. február 3-i üzenetében az Istenanya személyes szavakat intézett hozzám. Szavaival („Ezúttal nem tudom megakadályozni, hogy Fiam kelyhe az emberiség fölé dőljön. Titeket azonban védelmező palástom alá foglak rejteni. Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok!”) arra kért, hogy hozzak áldozatot egy vezeklő és könyörgő úttal Gürzenichből Sievernichbe. Ezt az utat azonban nem egyedül kellene megtennem, hanem több más emberrel közösen, évente a nagyhét hétfőjén. Az út imaszándékai a következők voltak: a papokért, a szerzetesekért és a békéért egyházmegyéinben, plébániai közösségeinkben, családjainkban és a szívünkben. Szívesen követtem a felhívását, és megosztottam ezt az üzenetet akkori lelki vezetőmmel, aki később engedélyt adott ezen imaút megvalósítására. Beszéltem a helyi plébánosommal is, aki egy reggeli ájtatossággal és papi áldással indított el minket zarándokutunkra. Ezután végigjártuk a 23,5 km-es imautat Gürzenichből Sievernichbe, először a 2003-as esztendőben, és évente megismételtük.